"Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. Õk az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai. Általatok érkeznek, de nem belőletek. És bár véletek vannak, nem birtokaitok. Adhattok nekik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok. Mert nekik saját gondolataik vannak. Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem. Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem."

Kahlil Gilbran

Sokáig gondolkoztam hogy érdemes -e megírni ezt a történetet, hogy érdemes -e néhány emberben felszaggatni a régi sebeket, emlékeket felidézni, sírni. Aztán történt valami, ami megváltoztatott azon véleményemben, hogy nem szabad senkinek se tudni hogy mi történik néhány ember szívében, életében, családjában.
A történetet - direkt - név nélkül, mindenféle célzat nélkül írom, szeretném ha ezt az olvasó figyelembe venné. Igaz történet alapján:

Ha oda mész a lányhoz, és látod önfeledt mosolyát, meghallod csacsogó hangját, látod a kisugárzását, érzed bőre tapintását, soha nem mondod meg, el sem hiszed hogy mi történt vele, mi történik vele. Ott ahol a leginkább biztonságban kéne éreznie magát, ott fél a leginkább.Ez a hely az otthona.

Hat éve kezdődött az egész. Akkor váltak el a lány szülei. A lány depressziós lett, nem evett, nem volt éhes, de úgyanúgy viselkedett mint azelőtt, nevetett, szórakozott. Ekkor 11 éves volt. Még semmit sem sejtett, hogy mi lesz még a későbbiekben otthon.
12 éves korában anyja új párja közölte vele, egy felindult pillanatában, hogy szülei miatta váltak el. A lány elkezdtett sírni, a pótpapa nem vígasztalta, csak nézte ahogy sírt.
Az első dolog akkor történt, amikor az édesanyja nem volt otthon, a lány kénytelen volt a részeg pótpapával otthon maradni. A lány nem tudott aludni, meghallgatta Mary J. Blidge-tól az egyik -akkori- kedvenc számát: No more drama. A pótpapa akkorra már ki volt ütve, az anya sehol. A pótpapa bement a lány szobájába, egy szál semmiben és elaludt a kanapén. A lány betakarta, és kiosont, hogy véletlen se keljen fel, érezte hogy valami nincs rendben. Aztán ő is elaludt. Hajnalban arra ébred, hogy a pótpapa a mellét fogdossa, majd miután észrevett hogy a lány felébredt gyorsan visszament a szobába. A lány akkor azt hitte csak álmodott, ezért nem is szólt az anyjának. Az egyetlen figyelmeztető jelzés csak annyi volt, hogy azt a számot soha többé nem tudta meghallgatni.
Teltek az évek, az éjszakai "meglepetések" száma pedig csak növekedett. Egy nyaralás folyamán a pótpapa és a lány nagyon összekaptak,mert a lány épp tusolt, a pótpapa pedig benyitott és a helyett hogy kiment volna, végig nézte a lányt. Ez volt az első eset, hogy a lány szólt az anyjának. Az egészből mindössze egy veszekedés lett.
A következő alkalomkor - a lány ekkor már 14 éves volt - a szobájában volt, éppen a barátaival csevegett a neten, amikor a pótpapa bejött, és mindent megígért amit lehetett, és amit a lány csak kért, majd ezután a lány melle felé vette útják keze,de a lány nagyon csapott rá.A pótpapa kivonult a szobából, majd pár percel később visszament a szobába, közölte hogy azonnal kapcsolja ki a gépet. A lány kikapcsolta, felment a galériára tv-zni. A pótpapa visszament, közölte hogy azt mondta mindent kapcsoljon ki a lány, és mégsem azt tette. A lány durcásan kivonult a nappaliba anyjához, aki megkérdezte mi történt. A lány elmesélte, a történet végén a pótpapa közeledett ( a lakás körbejárható volt ) ordítva, utcai ruhában, hogy ha mégegyszer ennyit hazudik a lány az anyjának ő soha többé nem jön vissza, hogy a lány állandó jelleggel csak hazudni tud. Az anya a pótpapának hitt. A lány visszavonult a szobába, és csak sírt, és sírt.
Az évek újból csak teltek-múltak, a lány és a pótpapa között a helyzet éleződött, a lány megtanulta kezelni a helyzetet, ha el akart menni valahova, és meg kellett győzni a pótpapát tudta hogyan kell.
Ám ez csöppet sem volt egyszerű menet lelkileg. Ami legjobban fájt neki, hogy amikor édesapjánál volt és apja hozzáért a vállához, a lány automatikusan keresztbe kapta kezeit melle elé.

Teltek az évek, a lány hozzá szokott hogy mi megy otthon. Hozzászokott ahhoz is hogy Édesanyja nem hisz neki. Ahhoz, hogy a pótpapának hisz, őt támogatja.

Három önfeledt bulizós, pihenős nap. A lány kicsit azért várta már hogy haza jöhessen...ám arra még álmában sem gondolt volna, mi várja otthon.
A pótpapa épp a vendégeket engedte ki, amikor a lány hazaért. Az édesanya kiment a kertbe, a pótpapa leült a lánnyal szemben és elkezdte mondani: "Tudod, ha most 20-25 évvel fiatalabb lennék, akkor mindent megtennék, hogy te légy a feleségem, és gyermekeim anyja." A lány ledöbbent, nem tudott reagállni. A pótpapa folytatta: "Szeretlek, szexuálisan kívánlak, bármit, bármit amit lehet megadnék neked"... a lány érezte jön...jönnek a könnyek, azok amiket már több mint 6 éve ejt. Türelmesen végig hallgatta a pótpapát, majd csendesen bement a szobába, és keservesen sírt. Úgy mint már rég. Úgy ahogy először. Amikor ez a rémálom elkezdődött.

Ez volt a lány története 6 év távlatában, a mai napig bezárólag.

This story by Vica


Utólag is köszönöm a hozzászólásokat!