Az egyik komment felkeltette az érdeklődésemet, méghozzá az a kérdés hogy mi történt a lánnyal azóta.
Nos. A lány közel 18 éves, a titok valamelyest még ma is titok, a családban csak a szűk családi kör tud róla, és ők is úgy kezelik, mintha nem is történt volna semmi. Természetesen a lány valahogy - bár ez most nem a legjobb kifejezés - de túlélte a dolgot, és tervezi az elköltözést. A barátai, akik tudják ezt a titkot - hiába tényleg igaz barátok - nem tudnak mit tenni, hiszen valahol a lány sem képes a változtatásra. Ez alatt ne azt értsétek, hogy NEM AKAR, hanem hogy nem tud.
Volt még egy érdekes mozzanat ugyanebben a kommentben, miszerint miért nem ment rendőrségre az üggyel kapcsolatban az anyjával. Erre könnyen megadható válasz van, miszerint maga az anya az, aki a legkevésbé foglalkozik ezzel a dologgal. Tud róla, hiszen a lány nem egyszer szólt neki erről, még sem foglalkozik vele. Mielőtt elkezdené mindenki az anyát hibáztatni - ami valahol jogos lenne - mellette is szólnék pár szót. Neki sem volt könnyű élete- bár ez nem mentség arra, hogy azt mondhassa magában ha neki nem ment könnyen másnak se menjen. Továbbá az anya mellett szól az is - szerintem - hogy ő is szeretne boldog lenni. Ez természetesen nem az jelenti, hogy itt van a pótpapa és csinálhat bármit, hiszen ennek nem így kellene működnie. Én azt vallom, amit más ember is aki olvasta a történetet, miszerint id. "Ha az én gyermekem aki a szivem alatt hordtam csak egyszer is megemlítene egy ilyen szituációt én BÁRKIT ismétlem Bárkit megölnék érte". A megölés részével ugyan nem, de a többivel maximálisan egyetértek, és szerintem a lány is így van ezzel.
Többen is írták, hogy a lány a hibás, mert hagyta magát. Nem tudom, nem értem hogy milyen alapon jutottak ezek az emberek erre a döntésre, hogyha sosem voltak még hasonló helyzetben. Jómagam sem éltem át, én is gondolkoztam hogy miért nem tett valamit a lány, hiszen ott a rendőrség, a barátok, a család, és hát a nemes ellenkezés. Miután megismertem a teljes történetet, rájöttem.
Kicsit sokkal összetettebb problémával állunk szemben mint az elsőre látszik. Egy 14 éves lány szerintem még nem független annyira, hogy a sarkára álljon és kikiáltson a nagyvilágba hogy valaki azonnal segítsen neki, mert ez így nem jó. Továbbá ahogy ismerem a korosztályt, hiszen én is voltam ennyi idős, mindanyian, az ember ilyenkor nem arról híres hogy belenyugszik abba ha nem engedik el valahova, ahova nagyon szeretne menni.
"Nem volt olyan szörnyű a lánynak" - nem tudom hogy ki az akinek ez jól esne hogy valaki, aki mellesleg családtag, sőt, "befogadott családtag" csak úgy kiéli magát egy fiatalon.
Sokáig gondolkoztam hogy megírjam e azt a történetet, és ma már tudom, jól döntöttem. A lány lassacskán a saját lábára fog tudni állni, önálló lesz, befejezi az iskolát, és valószínűleg végleg elhagyja a családi házat - talán örökre. Sok mindenen ment keresztül, nagyon hamar fel kellett nőnie, nem akarom védeni, hiszen mindenki követ el hibákat. Van aki kisebbet, van aki nagyobbat. Arra kérem pusztán az olvasót, hogy egy picit gondolja át a helyzetet. Gondolja bele magát abba a szituációba amiről olvas. Gondoljon arra, hogy mi lenne ha mindez vele, vagy a saját gyermekével történt volnan / esetleg történne meg. Anyaként se lehet egy ilyen dolgot túl élni, de meglátásom szerint gyermekként még nehezebb.
Azok az emberek akiket gyermekkorukban hasonlóan "molesztáltak" ezeket sosem fogják elfelejteni. Ezek életre szóló sebek. Ennek ellenére, a lány hiszem hogy sokkal boldogabb lesz, mint a molesztáló. Hiszem, hogy jobban fog figyelni a jelekre, és ettől még lehet majd egy fantasztikus anyuka.
Köszönöm hogy elolvastátok a történetet, a hitetlenkedőknek pedig csak annyit, hogy nagyon remélem hogy az ő környezetükben nem fog hasonló előfordulni.
By, Vic :) 2008-03-06
Egy lány és egy pedofil igaz története - válaszok a kommentekre
2008.03.06. 20:37 | barátnők | Szólj hozzá!
Régi történet, avagy mese a lányról, a fiúról és a be nem teljesült szerelemről.
2007.05.03. 18:27 | barátnők | Szólj hozzá!
Akad egy barátnőm, akit nagyon szeretek, és az ő ihlete alapján született a következő történet, leírás, vagy hívd aminek akarod.
A történet megtörtént, a stílusért köszönen Fannimnak, a történetért pedig a barátaimnak, akik segítették hogy megszülhessem, és részese lehessek.
Íme egy mese a lányról, a fiúról és a be nem teljesült szerelemről:
Volt egy lány... és volt egy fiú... az elején minden úgy ment, ahogy várták... szimpla barátságnak indult az egész. Se a lány, se a fiú nem akart többet. Jó volt a helyzet, nem akartak többet, talán elrontani sem... Aztán azon kapták magukat, hogy folyton együtt vannak. A lánynak szinte normálissá vált az, hogy hozzá bújjon a fiúhoz, és nem azért mert akart volna valamit, csak jól esett, hogy tudta, számíthat valakire, bármi történjék is. Aztán egy nyári napon, szinte a véletlennek köszönhetően - na meg persze a hirtelen ötletektől vezérelt lánynak - találkoztak. A lány akkor már másképp tekintett a fiúra. Talán abban a pillanatban a fiú még nem. Aztán találkoztak másnap. A lány egész este magában morfondírozott, vajon mi lenne a helyes döntés? Vajon megéri feladni egy jó barátságot egy szerelem miatt? És nem csak itt volt a buktató. Hiszen a lány egyik nagyon kedves barátnője szintén nagyon oda volt a fiúért. A lány döntött.
Másnap találkoztak. A lány tudta mit akar. A fiú látta a lányon. És megcsókolta. Édes, felejthetetlen fórró nyári csók volt, ámde keserves is. Teltek a boldog órák, napok, hetek...aztán hirtelen minden megváltozott... A lány ugyan szerette a fiút, de nem akart neki fájdalmat okozni. Így egy újabb nehéz döntést hozott meg. Szakított a fiúval. A lánynak ez egy nehéz döntés volt...nagyon nehéz...de tudta így jobb lesz.
De mégsem lett jobb...A barátnő megtudta a dolgokat. Fájt neki. Aztán egyszer egy vigyorgós délelöttön a lány barátnője mondta a lánynak hogy ő nem tartotta helyesnek a kapcsolatot, hiszen történt ami történt köztük annó. A lány hirtelen azt sem tudta mit mondjon, össze volt zavarodva.Szerette még a fiút, szeretett volna hozzábújni, szerette volna szeretni, nyíltan, szerette volna hogy mindenki tudja, igen ő vele van, szereti, és büszke arra hogy az ő barátnője lehetett. De ez sosem következhetett be. A lány a barátnőjével történt beszélgetés után gyorsan védekező álláspontba vonult, ami nála a gyors távolodást jelentette. Minden áron. A lánynak nagyon fájt. A fiúnak is. A lány nagyon sokat sírt, vágyakozott,de tudta mindez helytelen. Aztán -csak hogy ne legyen egyszerű a történet- a fiúval összevesztek. A lány kiborult. Mondani akarta: "Szeretlek ,de marha" de nem tudta. E helyett minden percben a fiúra, és a nyári hetekre gondolt. A szünetekben, mindig a fiút nézte, és azon gondolkozott hogy szereti e még a fiú őt.
Ezt sajnos már nem tudjuk meg sose. A lány sokáig szerette a fiút, de - sajnos? - fontosabbnak tartotta hogy a barátnőjének ne okozzon fájdalmat, mint hogy a saját érdekeit nézze. Szomorú történet ez egy be nem teljesedett szerelmeről. Hiszen mi lett vona ha?...
Nos...a történethez még annyit hozzáfűznék, hogy ez elég régi, és ilyen volt a helyzet, mikor ezt megírtam. Azóta eltelt pár nap, pár hónap, és a dolgok változtak. Azóta boldog vagyok, szeretem a fiút, és -remélem ő is engem.
Egy lány és egy pedofil igaz története
2007.05.03. 18:23 | barátnők | 28 komment
"Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. Õk az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai. Általatok érkeznek, de nem belőletek. És bár véletek vannak, nem birtokaitok. Adhattok nekik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok. Mert nekik saját gondolataik vannak. Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem. Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem."
Kahlil Gilbran
Sokáig gondolkoztam hogy érdemes -e megírni ezt a történetet, hogy érdemes -e néhány emberben felszaggatni a régi sebeket, emlékeket felidézni, sírni. Aztán történt valami, ami megváltoztatott azon véleményemben, hogy nem szabad senkinek se tudni hogy mi történik néhány ember szívében, életében, családjában.
A történetet - direkt - név nélkül, mindenféle célzat nélkül írom, szeretném ha ezt az olvasó figyelembe venné. Igaz történet alapján:
Ha oda mész a lányhoz, és látod önfeledt mosolyát, meghallod csacsogó hangját, látod a kisugárzását, érzed bőre tapintását, soha nem mondod meg, el sem hiszed hogy mi történt vele, mi történik vele. Ott ahol a leginkább biztonságban kéne éreznie magát, ott fél a leginkább.Ez a hely az otthona.
Hat éve kezdődött az egész. Akkor váltak el a lány szülei. A lány depressziós lett, nem evett, nem volt éhes, de úgyanúgy viselkedett mint azelőtt, nevetett, szórakozott. Ekkor 11 éves volt. Még semmit sem sejtett, hogy mi lesz még a későbbiekben otthon.
12 éves korában anyja új párja közölte vele, egy felindult pillanatában, hogy szülei miatta váltak el. A lány elkezdtett sírni, a pótpapa nem vígasztalta, csak nézte ahogy sírt.
Az első dolog akkor történt, amikor az édesanyja nem volt otthon, a lány kénytelen volt a részeg pótpapával otthon maradni. A lány nem tudott aludni, meghallgatta Mary J. Blidge-tól az egyik -akkori- kedvenc számát: No more drama. A pótpapa akkorra már ki volt ütve, az anya sehol. A pótpapa bement a lány szobájába, egy szál semmiben és elaludt a kanapén. A lány betakarta, és kiosont, hogy véletlen se keljen fel, érezte hogy valami nincs rendben. Aztán ő is elaludt. Hajnalban arra ébred, hogy a pótpapa a mellét fogdossa, majd miután észrevett hogy a lány felébredt gyorsan visszament a szobába. A lány akkor azt hitte csak álmodott, ezért nem is szólt az anyjának. Az egyetlen figyelmeztető jelzés csak annyi volt, hogy azt a számot soha többé nem tudta meghallgatni.
Teltek az évek, az éjszakai "meglepetések" száma pedig csak növekedett. Egy nyaralás folyamán a pótpapa és a lány nagyon összekaptak,mert a lány épp tusolt, a pótpapa pedig benyitott és a helyett hogy kiment volna, végig nézte a lányt. Ez volt az első eset, hogy a lány szólt az anyjának. Az egészből mindössze egy veszekedés lett.
A következő alkalomkor - a lány ekkor már 14 éves volt - a szobájában volt, éppen a barátaival csevegett a neten, amikor a pótpapa bejött, és mindent megígért amit lehetett, és amit a lány csak kért, majd ezután a lány melle felé vette útják keze,de a lány nagyon csapott rá.A pótpapa kivonult a szobából, majd pár percel később visszament a szobába, közölte hogy azonnal kapcsolja ki a gépet. A lány kikapcsolta, felment a galériára tv-zni. A pótpapa visszament, közölte hogy azt mondta mindent kapcsoljon ki a lány, és mégsem azt tette. A lány durcásan kivonult a nappaliba anyjához, aki megkérdezte mi történt. A lány elmesélte, a történet végén a pótpapa közeledett ( a lakás körbejárható volt ) ordítva, utcai ruhában, hogy ha mégegyszer ennyit hazudik a lány az anyjának ő soha többé nem jön vissza, hogy a lány állandó jelleggel csak hazudni tud. Az anya a pótpapának hitt. A lány visszavonult a szobába, és csak sírt, és sírt.
Az évek újból csak teltek-múltak, a lány és a pótpapa között a helyzet éleződött, a lány megtanulta kezelni a helyzetet, ha el akart menni valahova, és meg kellett győzni a pótpapát tudta hogyan kell.
Ám ez csöppet sem volt egyszerű menet lelkileg. Ami legjobban fájt neki, hogy amikor édesapjánál volt és apja hozzáért a vállához, a lány automatikusan keresztbe kapta kezeit melle elé.
Teltek az évek, a lány hozzá szokott hogy mi megy otthon. Hozzászokott ahhoz is hogy Édesanyja nem hisz neki. Ahhoz, hogy a pótpapának hisz, őt támogatja.
Három önfeledt bulizós, pihenős nap. A lány kicsit azért várta már hogy haza jöhessen...ám arra még álmában sem gondolt volna, mi várja otthon.
A pótpapa épp a vendégeket engedte ki, amikor a lány hazaért. Az édesanya kiment a kertbe, a pótpapa leült a lánnyal szemben és elkezdte mondani: "Tudod, ha most 20-25 évvel fiatalabb lennék, akkor mindent megtennék, hogy te légy a feleségem, és gyermekeim anyja." A lány ledöbbent, nem tudott reagállni. A pótpapa folytatta: "Szeretlek, szexuálisan kívánlak, bármit, bármit amit lehet megadnék neked"... a lány érezte jön...jönnek a könnyek, azok amiket már több mint 6 éve ejt. Türelmesen végig hallgatta a pótpapát, majd csendesen bement a szobába, és keservesen sírt. Úgy mint már rég. Úgy ahogy először. Amikor ez a rémálom elkezdődött.
Ez volt a lány története 6 év távlatában, a mai napig bezárólag.
This story by Vica
Utólag is köszönöm a hozzászólásokat!
